//Mindenkinek//

„2054-02-14, Valentin-nap. Az észak-amerikai kontinens mégse a régen elavult szokást felelevenítő vásárlók tömegétől hangos. Mindenki az új reklámról beszél, csodálkozva:
- Tényleg lehetséges lenne?
- Mégis csak jobb hellyé változik ez a világ? –kérdik egymástól az emberek, gyanakodva.
A hirdetés pedig egyszerű, szokatlanul egyszerű, a multimédia általános, hangos, hivalkodó fényreklámjaihoz, trid-felvételeihez képest. Mégis furcsa, kissé bizarr világunkban az egyre növekvő számú kilátástalan helyzetben lévő rászorulón kívánnak segíteni…”
- Barmok! Talpnyaló selyemmajmok! –Foglalja össze, leginkább magában, a hírolvasó érthetetlen szavait David, miközben a recsegő szellentés elnyomja a trid-adás foszlányait. Öblös kezével hátra nyúl és megvakarja a combközépig lehúzott szintibőrnadrág által korábban eltakart rész fekélyes sebeit. Kár is tagadni allergiás a szintibőrre, de hát még se járhat az ember toprongyosan egy ilyen elit környéken.
Rövid erőlködés és az ezzel együtt egyre vörösödő ábrázat, ahogy a durvábbnál durvább sértések közül próbálja megtalálni a legmegfelelőbbet.
- Öltönyke! – Jut végre az eszébe a kifejezés. Közbe egy pillanatra se veszi le a tekintetét az értékes holmijáról, és folytatja a vizelést alkalmi szomszédjára, akivel már két teljes napja megosztja a sikátor szélén lévő hulladéktárolót.
- De már csak egy napig kell elviselnem ezt a szemetet!- Suttogja, mert egyedül nem meri a troll szemébe mondani véleményét. - Bezzeg, ha itt lennének a SAP-os társaim, nem merne ide tolakodni ez a dög!- folytatja a morgolódást.
David az egyedüli élő tagja a Seattle Antimeta Poliklubnak, a többiekkel végzett egy ork motorosbanda szilveszteri rajtaütése…
Az éjszaka eseménytelenül telt a környéken. A kukán csak 10-15 új golyónyom volt, a LoneStar erőszakmentes fellépésének hála, de a füst gránátok hatása például alig volt érezhető a kukában.
David nagyot nyújtózik, miután probléma mentesen kiszabadította a szója szendvics, majdnem teljesen, sértetlen maradékát a Troll hatalmas bakancsa alól. Már tegnap reggel észrevette, hogy valaki bedobta a „szobájukba”, de eddig nem tudott hozzáférni, mert a metahumán taposott rajta, szólni meg nem akart neki, mert ilyen ínyenc falaton nem osztozik az ember. Hiába, a nyugodt alvás és a kellemes reggeli kifésüli az ember idegrendszerét… Kényelmesen leül, és halálos nyugalom szállja meg, amikor egy golyó átüti a koponyáját.
A műérzetes egy hirtelen, rutinos mozdulattal kirántja az Ares Predatort a halott hóna alól, a belső zsebéből kiveszi a, remélhetőleg, nujen ezreket tartalmazó kártyákat. A mai chipjére is meg van a pénz…
A szemetessel szemben, a sikátor túloldaláról figyeltem a jelenetet és együtt érzően megrántottam a vállamat. Sose kedveltem Davidet! Nem volt stílusa!
Tudod én, ezekért hagytam ott Seattlet. Neked mi a történeted, cimbora?
A rövid monológom után illett feltenni ezt a kérdést, had meséljen ő is valamit, amire, majd én nem figyelek. De valamivel el kellett ütni az időt, amíg a vonat odaér az újra kezdés városába, New Detroitba. Érdekes hely lesz, mindenkinek új tiszta RASZ és a képességeknek megfelelő munka… Legalábbis ezt ígérték a hirdetésben…
Az igazi meglepetés csak a megérkezés után várt, amikor kiszálltunk a csak első osztályú kocsikból álló szerelvényből. A frissen épített város átható „új szaga” csapta meg az egyébként szmoghoz szokott orrunkat. A kapuhoz érve már vártak ránk, az újra kezdés jegyében, magunk választotta neveket tartalmazó névkártyák a körben a polcokon. Összesen ennyit kérdeztek, amikor regisztráltam, hogy szeretnék beköltözni és ezért adták is a vonatjegyet.
Megfogtam a saját kártyámat az, egyenlőre szokatlan, „Chad McMillan” nevet tartalmazó fotochippet, majd az egyik közeli terminálhoz léptem és belecsúsztattam, a kijelzőn szinte azonnal megjelent az új lakcímem és az odavezető a legkényelmesebb útvonal terve. Igaz, az a függővasutat javasolta, mégis a mozgó járdát választottam, hogy egy kicsit jobban szemügyre vehessem az újdonsült lakhelyem. A lakótömbhöz közeledve egyre inkább úrrá lett rajtam a kíváncsiság, vajon ez miért jó nekik. Mikor az épülethez értem kicsit meglepő volt, hogy egy portást nyitotta az ajtót, majd a recepciós pultnál álló biztonságiak közül lépett oda hozzám az egyik, felmutattam a kártyát. Szépen elkérte és a kézi olvasóba tette. Meghökkentett, amikor visszaadta és megkérdezte, hogy megmutassa, hogy merre találom a lakásomat. Természetesen udvariasan megköszöntem a kedvességét és mondtam, hogy örülnék, ha nem nagy fáradtság neki. Erre mondta, hogy hiszen ez a kötelessége. Nem vagyok hozzászokva ehhez a gazdag környezethez. A liftben bekérdeztem a tutit.
- A kontinens országai összefogtak, hogy a nagyvárosokban élő söpredéket, akikhez én is tartoztam alig pár napja. – kezdte a válaszát – Beköltöztessék ebbe a csillogó-villogó városba. Ettől azt várják, hogy a városi bűnözés visszaesik. A cégek megkapták a területet és támogatást a város felépítéséhez, valamint az itt dolgozóknak a fizetését állják több, mint egy teljes évig, cserébe némi ipart ideköltöztettek, hogy a beköltözőknek munkát biztosítsanak. Holnap meglátogatja egy alkalmazott, aki kikérdezi az önnek leginkább tetsző munkáról és a képességeiről. Még a héten meglátogatja megint a legmegfelelőbb álláslehetőségek ajánlatával, ha vezetőnek találják alkalmasnak, akkor átköltöztetik a luxus negyedbe, különben itt marad… Én például itt maradtam, mert a kibervereim, miatt biztonsági lettem, de a társam, akivel jöttem adeptus, őt a kerület biztonsági főnökének találták alkalmasnak, ő már a luxus negyedben lakik, a dekásunkkal egyetemben, egyike a városi hálózat biztonságáért felelősöknek. Az adeptusunk mondta, hogy aki magán üzletet választ az állások helyett azt azért megfigyelik, de se fegyvereket nem vették el, se a dekkeket, a lakásodban azt tartasz, amit akarsz, csak „ne használd semmi illegálisra!”, mert akkor viszont hamar elkapnak. Nagyon meg van erősítve a biztonság, itt nem alulfizetett LoneStar alkalmazott vigyázza a rendet, hanem felsőligás árnyvadászok, minden „szükséges” eszközt megkapva, akik a saját érdekeiket és életüket óvják. Gondolom, hogy nem kell bemutatnom a különbséget a kettő közt. Na itt is van a szobád, ne haragudj a lakásod, nehéz megszokni, hogy itt nem szobád vagy lakrészed van, hanem lakásod, vagy a luxus negyedben házad.
Másnap tényleg felkeresett az öltönyke és sokáig érdeklődött a Jármű Irányító Rendszeremről. Érdekes, hogy nem az érdekelte, hogy honnan szereztem, hanem, hogy mikre vagyok képes vele. A táskából elővett egy dekket és tarthattam egy kis bemutatót. Egy épületet kellett megvédenem egy kommandótól az épületre kötött távirányító és a néhány robot segítségével. Testhez álló feladat volt. Igazán elememben éreztem magam. Az épület közelébe se jutottak a harci mágus volt a legnehezebb feladat, de őt is „leszedtem” néhány gyakorló rakétával…
A hétvégén átköltöztettek a luxus negyedbe, egy hatalmas házba és a város tömegközlekedési hálózatának optimalizálását kaptam feladatnak. Alig egy évtizedes vadász tapasztalattal a hátam mögött egy kihívásokkal teli, érdekes, izgalmas munkát. Tényleg új életet kezdhettem, jó fizetéssel, az egyik napról másikra élés helyett. Nyugalomban és biztonságban az állandó menekülés helyett. Én jól jártam, boldog vagyok. És te? Cimbora szeretnél egy új csapat tagja lenni?