Live Role Play Games

Igazi asztali szerepjátékok fórumos formában
 
HomeGalleryGy.I.K.RegisztrációBelépésHelp

Share | 
 

 Történetek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Pént. Aug. 15, 2008 9:07 am

Fellegvár

Az út a trónteremig hosszú folyosókon vitt végig. Legalábbis annak tűnt. Az elkeseredés fekete korommal vonta be a napsütötte falakat.

Az ajtó nyílt, a trónterem gigantikus mivolta olyan hirtelen az érkezők szeme elé, mint ahogy gondolat fut át az agyon. Pompa és csillogás mindenhol, drága szőnyegek a falon, értékes kelmék amerre csak a szem ellát. Csillár a mennyezeten, melyben megannyi gyertya ontotta fényét, beragyogva a falakat, aranyba burkolva mindent.

Iniin előre sietett a király elé.

- Hatalmas Norao, meghoztuk a lányt.

Mintha a király már várta volna. Felállt, közelebb ment a lányhoz, akit két őr is tartott, félve féktelen erejétől. Mint egy lovat a vásárban, úgy mustrálta új foglyát. Körbejárta, felemelte a fejét, a szemébe nézett, majd eldobta a lány állát, hogy az majdnem az őröknek csapódott.

- Hmmm... ki vagy te? Látszólag nador vagy. De mik ezek az abross jelek az arcodon? Azt hiszed, nem ismerem őket?

A lány szemébe düh csillant. Ha elengedik az őrök, biztosan a királynak esik. De nem engedték el.

- Iniin, minek hoztad ezt ide?
- Uram, ez a lány tökéletesen beszéli nadîr nyelvét. Azt állítja, hogy ő "Hegyi Szellem" Yharaam lánya. És egy fénylő toll van a nyakában.


Az utolsó mondat hallatán a király megállt és érdeklődő tekintettek lépett újra a lányhoz.

- Szóval fénylő toll. Hmmm... Érdekes. Ha valóban Yharaam lánya vagy, rajtad kell lennie a jelnek.

Felemelte a lány karját. Rajta volt a farkas, a Shiir Maooi Nemzetség jele. Ledobta a lány kezét is, ahogyan tette azt az imént a fejével.

- Ez semmit nem bizonyít. Norhamnát széttépték a farkasok, mert atyja benne látta a kiválasztottat, és ezért ezt a büntetést kapta a farkasszellemtől. Megtalálták a véres ingét. Norhamna meghalt.
- De Uram, mi van, ha mégsem? Emlékezz a legendára. A hollók királynéja országát a hátán hordja. Ez meg vagyon írva. Fel nem ismerheted, csak ha látod, amint szeretett népét vigyázza.


Norao nem kérdezett. A lányhoz lépett, elvett egy tőrt az egyik őrtől, és végighasította a posztót a lány hátán. Ott volt a jel. A repülő holló. A király megérintette, mire a festés megmozdult. A holló megmozdította szárnyát, mintha repülni szeretne. Norao-ban meghült a vér. Kiesett kezéből a tőr, hitetlen arccal hátrálni kezdett.

- Ő az... Hát igaz a legenda... Itt van a hollók jegyese, a hollók királynéja.

Megállt, fejethajtott a lány előtt. A többiek először értetlenül bámultak, majd követték uruk példáját. Mindenki, kivéve egyvalakit. Iniin csak állt, feje tele volt gondolatokkal.

- Uram, ez a lány a foglyunk. Jó lenne a testőrségbe. A Gárda sokat erősödne vele.

E szavakra Norao-ban féktelen harag gyúlott. Szemei szikrát szórtak, ahogy parancsnokára nézett.

- Mit gondolsz, te bolond? Szerinted meg tudod fogni azt, aminek anyaga sincs? Ez itt nem egy harcos. Egy szellem, egy..

A lány törte meg a vita induló fonalát.

- Shintaai Maaino.

A király értetlen arccal nézett rá. Honnan ismeri ez a lány, akinek arca tele van festéssel a legrejtettebb nador védelmi pontot?

- Shintaai Maaino-ba akarok menni. Adj lovat, élelmet és elegendő vizet, valamint egy térképet, vagy egy kísérőt. Vagy mindkettőt. És a fegyvereimről se feledkezz meg.

A király mélységesen megdöbbent, de úgy cselekedett, ahogy a lány kérte. Estére minden készen volt az útra Donmeei Shintaai-ba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Kedd Aug. 05, 2008 1:15 pm

Fellegvár

A tömlöc padlója hideg és nyirkos volt. Sötét volt odalenn. Sem ablak, sem napfény. A lány, bár kipihenten ébredt, azonnal kétségbeesett. Sehol a fegyverei, sehol a szabadsága. Léptek dübögésének neszét vélte hallani az ajtón kívülről. Rémült vadként próbált menekülési pontot találni.

A zár kattanva adta meg magát a nehéz, dohos, nyirkos faajtón. Menekülni akart, de nem volt hová. Őrületében, mely megkörnyékezte, az őröknek ugrott, puszta kézzel, de azok a padlóra dobták. Felugrott onnan, újra nekik esett. Tépte, cibálta őket, de ők túlerőben voltak a lánnyal szemben.

Ahogy kicibálták lépcsők egész hada állt vele szemben. A tömlöcök, zárkák a palota alagsorában, annak mélyén húzódtak. Hosszú csigalépcsők, fáklyákkal szegélyezett út vezetett a szabadság - avagy a halál - felé.

Fejét leszegve baktatott fel a lépcsőn. Ekkor eszébe jutott nevelője, Abyrnoss, a makacssága és a hajthatatlansága. Ha akkor nem jön el onnan... Ki tudja, milyen sora lenne, de ennél mindenképp jobb. De neki ez volt megírva a csillagokban és ha most meg kell halnia, hát az az Istenek akarata.

Az alagsorból egy hatalmas terembe vezetett az út, ami ugyancsak fáklyákkal volt megvilágítva. Szőnyegek a padlón, zászlók a falon. A fáklyák fényében meg tudta figyelni a katonákat, akik magukkal cipelték. Vörös ruházat, arcukon fehér szárny. Tekintetük meg sem mozdult, ahogy masíroztak előre a termeken keresztül.

Végezetül egy hatalmas ajtóhoz értek, amit oly könnyedén löktek be, mintha valami nagyon könnyű anyagból lett volna. Bemasíroztak, meg nem bontott alakzatban, és a hatalmas széknél álló férfi elé vezették a lányt. Lelökték a padlóra, a férfi lábai elé. Az felnézett az előtte magasodó Nadorra.

- "Néma Halál" Iniin, parancsodra előállítottuk.

A férfi egy szót sem szólt. Arcvonásai megkeményedtek, ahogy a lányt szemlélte. Letérdelt mellé, megsimította arcán a tetoválást, majd arconütötte. A legnagyobb szégyan, ami valaha csak a lányt érte. Az égő folthoz kapott, mely arcán éktelenkedett. A férfi felállt mellőle, hátat fordított neki.

- Shagîr fattyú. Átkozott áruló. Szégyent hoztál népedre és Nadîr-ra. Megölni!

A parancs oly gyors volt, hogy a lánynak szinte ideje sem volt felfogni.

- Ne!

A férfi úgy pördült meg, mintha kötélen rángatták volna. Felemelte két tenyerét, jelezve, parancsát ideiglenesen visszavonta.

- Mi a neved?
- "Néma Hold" Norhamna a Shiir Maooi nemzetségből. Atyám "Hegyi Szellem" Yharaam.


A férfi álla leesett. Nem kevésbé a lányé. Nem értett semmit. Ő nem beszéli ezt a nyelvet. Az apját sem ismeri. A nyaka bizseregni kezdett, majd égni. Odakapott. Kihúzta gyermekének tollát, melyet azóta nyakában hordott. Az aranyfényben izzott.

- Egy sámán... - hüledezett a férfi. Ajkai, állával együtt leestek a csodálkozástól.

A lány értetlenül rázta a fejét. Ő nem sámán. Ő semmi. Csak el akar innen menni. Csak menekülni akar. De ajka makacsul összezárult, nem engedte szólani gazdáját. Talán jobb is volt mindenkinek.

- A kirány elé! Vigyétek Norao elé!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Kedd Aug. 05, 2008 12:07 pm

Naoenao

A fák közül víz hangját hozta a szél. A fenyők kellemes illata belengte a tájat. Már nagyon fáradt volt. Hetek teltek el, mióta elindult erre a hosszú útra. Élelme fogytán, ereje elhagyni készült testét. Lépései egyre nehezedtek.

A fák közül szemet kápráztató látvány fogadta. Hatalmas kőpalota, gyönyörű kidolgozás, karcsú tornyok, hidak, összekötők. Olyan látványt nyújtott az építészet eme csodája, amilyet ember álmodni sem tudna. Egyből tudta: Naoenao-ba érkezett.

Láthatta, hogy innen nem tud feljutni a várba. Kerülnie kell. Hosszú út vár még rá. Valami mégis erőt ad neki. Talán, hogy mostmár látja a célt. A Fellegvárat.

De merre? Elindult, keresztülvágott az erdőben. Át a folyón. Nem tudta, merről is tudna bejutni. Végül talált egy hatalmas kaput, Nadîr Ősszellemének igéjével. Átlépett rajta. Nyüzsgés fogadta. Mintha egy másik világba lépett volna. Kofák egész sora, nők és asszonyok, mind Nadorok. Feltünésmentesen haladt át köztük. Csukjáját eligazította nyakában, de nem tette fel. Nem akart feltűnösködni.

Felnézett. Már látta uticélját. A Fellegvár fölémagasodott, hatalmas alakjával szinte betakarta. Mostmár nincs sok hátra, ezt ő is tudta. Nekilódult hát, hogy némiképp újult erővel folytassa útját.

A várt fogadtatás elmaradt azonban. A kapuhoz érve őrökbe ütközött, kik útját állták. Hiába lökdösődött, tiltakozott, nem engedték be. Casquort rántott. Nem volt egy túl jó ötlet.

Vérszomjas tekintettel méregette az őröket. Nem azért tett meg olyan hosszú utat, hogy most kint várjon, vagy esetleg visszamenjen. Nem mozdult. Majd megforgatta lándzsáját a kezében. Feszült figyelem. Az őrők nem bírták tovább. Támadtak.

Ketten rohantak szegény lány ellen. A casquor eléggé hosszú volt ahhoz, hogy a kardok pengéit védje. A lány forgott, ütött, igyekezett érezni, honnan jönnek az ellenfelek, de nem sikerült neki koncentrálni. Ami ütése célba talált, csupán a véletlen műve volt. Nem is tartott sokáig a harc.

Megölni nem akarták. Leütötték, és amikor összeesett, felnyalábolták és bevitték a palotába egy tömlöcbe. Tudták, hogy dícséretet fognak kapni, ha elmondják Iniin-nek, mit "fogtak". Talán beveszi őket a Tűz Vadászai köz. A lánynak rossz napja volt. Nagyobb bajba keveredett, mint arról valaha akárcsak álmodni is mert volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Hétf. Aug. 04, 2008 4:35 pm

Sárkánygerinc

Egy barlangban


A tél, úgy tűnt, nem akar múlni. A hóviharok mindennaposak voltak a Sárkánygerincen. A lány nem jutott messzire. Egy barlangban húzta meg magát. Terhe, melyet cipelnie kellett, egyre súlyosbodott vállán. Kitaszított lett saját népe körében.

Úgy tűnt, napjai meg vannak számlálva. Küzdött a faggyal és az éhséggel. Időnként, ha szerencséje volt, sikerült egy-egy tűszarvút elejtenie, de húsuk egyre rövidebb időre volt elég. A gyermek fejlődésnek indult, megnehezítve ezzel a lány amúgy is nyomorúságos létét. Átkozta az idegent, amiért gyermekét nemzette, de nem gondoskodott arról.

Fázott és éhezett. Remegve várta a halált. A barlang rideg volt és huzatos. Tudta, nem húzhatja már sokáig. Nem akart elérkezni a tavasz. A tél, mintha mindenáron a fejébe vette volna, hogy kivégzi a lányt hűtlenségéért.

Sötétedett, amikor úgy döntött, visszatér a vadászatból. Már napok óta nem evett, érezte, ahogy az éhség elemészti a testét. Ekkor vette észre az állatot. Nem hasonlított egyik eddig látott fajra sem. Valami teljesen újszerű volt.

Hosszú lábai, erős teste, hatalmas alakja, mégis fürge volt, mint egy tűszarvú. Kecsesen ugrált a hóban, a lenyugvó Nap utolsó sugarai vörösre festették hófehér bundáját. A lány nem tudott ellenállni a nemes vadnak, utána eredt. Nem is figylete, mindeközben milyen messzire került a barlangtól, ahogy eddig lakott. Nem érdekelte többé a menedék, sem a tűz, ami mellett melegedett. Csupán a húst látta, a vadat, mely táplálni fogja őt és vele gyermekét, ki többre hivatott, mintsem éhenpusztuljon anyja méhében.

Leszállt az éj, ki tudja milyen messze járt már mindentől, amit ismert ezen idegen földön. Az állat, mintha incselkedett volna vele. Közel engedte magához, majd arrébb ugrált. Csalogatta, egyre mélyebbre az ismeretlenbe. Aztán egy holdfényes tisztáson levetette prémjét, mely eggyé vált a földdel, beleolvadva a havasok hófehér kincsébe.

A férfi arcát a holdfénybe tartotta. Szemei vörös fényben égtek. A lány ismerte őt. A sors már keresztezte útjaikat Abyrnoss-ban.

- Látom, emlékszel rám.

Mondta, vicsorgássá korcsosult vigyor kíséretében, tiszta abris nyelven. Közelebb lépett a lányhoz, aki rémülten hátrálni kezdett. Még mindig élénken élt benne megbecstelenítésének emléke. A férfi arcát megvilágította a Hold sápídt fénye. Nem evilági volt az arc, annyi bizonyos.

- Azt hitted, megöltél? A tőröd semmit nem ért. Oh, mióta űzlek, hajtalak, mint vadászok a legnemesebb vadat. Lelked tisztasága a legnagyobb gyönyör számomra. Olyan érzés ez, mint amikor kisgyermekként elsőként tiporsz bele a friss hóba. Tudod milyen érzés az?

A lány hátráltában hanyatt esett. Még egy darabig tolta magát a havon, de háta kőnek ütődött. Nem volt menekvés. A szörny beérte.

- Nincs menekvés. Engedd hát, hogy lelkedből táplálkozzam. Add át nekem magad és akkor nem fog fájni.

Kacaja inkább hasonlított egy sikolyra, mely eloszlott az éjszakában. A lánynak nem votl semmije, amivel védekezni tudott volna. A lény mindenképp meg akarta csókolni.

- Ne tiltakozz! Nekem csak a lelked kell. Add ide szépen. Nincs hová menned, ezt Te is tudod.

Rémület csillogott a lány szemében. Azon a bizonyos őszi délutánon félt utoljára ennyire, amikor először találkozott a férfival. Rettegése szinte teljesen elvette az eszét. A férfi sikerrel járt, száját a lányéra tapasztotta és szívni kezdte annak lelkét. Ekkor olyasmi történt, amire azonban egyikük sem számított.

Millió fénycsóva tört elő a lány testéből. A lény meghátrált, gonosz arcát igyekezett elrántani a fény elől, hiszen az szemmel láthatóan vakította. Egy holló repült felé a fényből, szárnyával körülölelte és eltűntek mindketten a fényben. A lány elájult.

Már hajnalodott, amikor magához tért. A Nap melegen sütött, a hó olvadásnak indult. Vége a télnek. Vakította a fény, szokatlan volt a szemének. Amikor már nagyjából látott, az első dolog, amit észrevett egy fekete tollpihe. Felvette, a tenyerébe fektette. Lenézett, de hasa elapadt. Mintha soha nem is lett volna várandós. Először nem értette, mi történt, aztán úton a barlangba rájött.

A gyermeke szerette őt. Életét áldozta anyjáért...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Hétf. Aug. 04, 2008 3:43 pm

Sárkánygerinc, valahol...

Egy házban


Lassan tért magához. Étel illata keveredett némi fenyő és bőrszaggal. Ahogy felült, egy nőt látott rámosolyogni. Ugyanolyan hófehér haj, ugyanolyan jégkék szemek. Hát hazért. Feltápászkodott az ágyon. Szóra nyitotta volna ajkait, de nő megelőzte,

- Yhim sam dheret? (Minden rendben?)

Nem értette a kérdést. Zavarában mosolygott. Nem tudta, mit tegyen. Nem ismerte ezt a nyelvet. Körülnézett a szobában. Szemei nagyra nyíltak, mint egy érdeklődő kisgyermeké. A nő közelebb lépett hozzá. Megfogta az állkapcsát, és ahol a csontok összeérnek, pont ott, hihetetlen erővel megszorította, mire a lány önkéntelenül kinyitotta a száját. A nő belenézett, majd elengedte. Mosolygott.

- Yhiram nevet Syarnam? (Mi a neved?)

Erre sem kapott választ. Nem is eröltette tovább a dolgot. Otthagyta a lányt az ágyban. Az teljesen kétségbeesett. Rémült vadként kapta fejét hol ide, hol oda, menekülési útvonalat keresve. A nagy igyekezetben észre sem vette, hogy a nő felé tart. Amikor az át akarta neki nyújtani a tál levest, tekintetük találkozott, arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy a lány összerezzent, majdnem magára borítva ezzel a forró ételt.

- Tudom, hogy abyrnossi vagy. Nem jutottál messzire. De hogy kerültél oda? Nesze, leves, egyél, szükséged lesz rá.

A lány elvette a tálat, de nem tudott hová lenni a csodálkozástól. Honnan tudják a származását? Honnan ismerik őt itt, ahol soha nem járt még azelőtt? Honnan tud ez a nő abrinul? Aztán rájött. Nincs messze a határtól. Nyilván itt ismerik a szomszédok egymás nyelveit a kereskedelem és a diplomácia miatt. A festés pedig egyértelműen mutatja, honnan jött. Aki már járt Abyrnoss-ban, azonnal felismeri az ottani motívumokat.

- Nem maradhatsz itt. Szerencséd van, eddig csak én jártam a határon túl. A többiek Istenként tekintenek rád. Szép kis Isten, mondhatom. Ezek ostoba, barbár népek. Ha rájönnek, mi vagy Te, megölnek. Te áruló vagy a szemükben. Elárultad Nadîr-t. Nincs helyed köztünk, de nem az én dolgom, hogy ítéletet mondjak feletted. Innen el kell menned. A fenyves és a Sárkánygerinc majd dönt a sorsodról. Menj északra, Naoenao-ba. Ott talán kegyelmet kaphatsz a királytól.

Elvette a lánytól a leveses tálat, aki nem evett belőle egy falatot sem. A csodálkozástól szólni sem tudott. A nő kitessékelte az ágyból. Adott neki ruhákat, nem sokat, csak annyit, hogy ne fagyjon meg. Visszakapta a fegyvereit is. Miközben öltözött azon gondolkozott, mi történik vele? Az a furcsa férfi, a gyermeke, ez a nő, aki szinte hibátlanul beszéli az abris nyelvet... Mi történik vele?

Miután végzett, casquorját is felkötötte a hátára, a nő kitárta előtte az ajtót. Ezzel jelezte, fel is út, le is út, neki mennie kell.

Kint süvített a szél, a vihar egy cseppet sem enyhült. A hópelyhek vadul kavarogva, éles pengeként csapódtak az arcába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Hétf. Aug. 04, 2008 2:48 pm

Sárkánygerinc

Kellemes meleg tölti el a szobát. A pattogó fa hangja és a lobogó tűz látványa új életet lehel belé. Kábultan eszmél fel. Nem tudja, hová került. Talán megtalálták a falusiak? Vagy csak álom volt az egész? Riadtan néz körül. Sehol semmi ismerős.

Kellemes, meleg fény tölti be a fakunyhót. A falakról a tűz barátságos fénye árad mindenfelé. A farkasprém, amivel betakarták bársonyos és lágy. Minden olyan megnyugtató, Minden olyan barátságos. A tűzhelynél, a tűz fölött víz melegszik. Pár szék, egy asztal. Mindent belengő fenyőillat. Az ágy, amiben fekszik, mindenképp legalább kétszemélyes, ha nem nagyobb. A falakon agancsok, koponyák. Valószínűleg valamiféle vadászlak, vagy ehhez hasonló.

Felült az ágyon. Egy férfit pillantott meg. Meztelen felsőteste feszült az izmoktól, igaz hátára omló fekete haja, mely tomporáig leért sokmindent csupán sejtetni engedett. A cserzettbőr nadrág feszült az ugyancsak izmoktól dagadó combján. Mintha csak megérezte volna, hogy figyelik. Megfordult. Olyan hirtelen és váratlanul, hogy a lány összerezzent a rémülettől. A nyakában lógó fekete madártoll vele együtt mozdult, követve fordulása pályáját. Szemei feketék voltak, mint az éj, szembogara sem tűnt ki ebből az éjből, mégis bizalmat sugárzott.

- Norhamna, sehestaa yarman syiim nîmon..

Ideje sem volt elgondolkozni a furcsa szavak jelentésén. Egy hang megszólalt a fejében.

- Norhamna, végre újra itthon vagy...

A férfi szája újra megmozdult. Beszélni kezdett. A lány furcsálta, hogy érti, mit mond. Nem ismerte ezt a különös nyelvet, ebben egészen biztos volt. És mégis...

- Hosszú út áll mögötted, és még hosszabb előtted. Tessék, ezt idd meg.

Miközben az ágyhoz ment a férfi, odaérve egy csészét nyújtott át a lánynak. Nyúlt érte, elvette, de nem ivott.

- Ki vagy Te és hol vagyok?
- Ki, mikor, hol?
- a férfi felnevetett. - Ti mindig olyan sok jelentőséget tulajdonítotok a részleteknek. Idd, meg, jót tesz.

A csészére mutatott. A lány nem mert nemet mondani. A festések, amelyek a férfi testét borították, az éjfekete szemek, a markáns arc, mely nem tűrt ellentmondást, nem engedték, hogy tiltakozzon. Belekortyolt a csészébe és meglepetten tapasztalta, hogy meleg ugyan a főzet, de iható. Emellett kellemetlen az íze, úgyhogy egybe lenyelte az egészet. Hirtelen furcsa kábulat vett rajta erőt.

A férfi föléhajolt, ahogy erőtlen karját maga alá hajtva az ágyra hanyatlott. Megcsókolta. Ajkai közé suttogta a szavakat.

- Olyan régóta vártam már rád.

Végigsimította az erőtlen testet. A lány ettől az érintéstől mintha új erőre kapott volna. Átfonta karjait az ismeretlen nyakán, csókolta, vágyta, szerette. Nem tudta, nem értette mi történt. Együttlétük forró volt, heves. Mint szerelmesek, kik régen elváltak már és most hevesen omlanak egymás karjába, hogy újra egyesülhessenek a boldog viszonlátás okozta gyönyörök áradatában.

A tűz fénye narancs árban fürdette az egymással a kéjek harcát vívó, meztelen testeket. Olyan volt ez, mint az érzékek tánca, mint egy háború, melyet egyikük sem nyerhet meg.

A vágy eloszlását követően a férfi felkelt az ágyról. Magára öltötte nadrágját, majd megpiszkálva a parazsat, tett a tűzre.

- Gyermeket nemzettem neked, mely gyermek tovább fogja vinni Nadîr erdeinek erejét. Sok veszély fog rád leselkedni, míg méhedben hordod ezt a gyermeket, de ne félj. Ereje meg fog óvni Téged is. Most menned kell.
- De...


Ujjai fájtak. Lábait már nem érezte. A szél sikítva futott el füle mellett. Hangos kiabálásra eszmélt.

- Dhansaar!... Dhansaar! (Ide!.. Ide!) Shaarham nîm dhemer! (Vigyük be!)

Nem értette, mi történik. Nem volt még teljesen magánál. Ahogy megemelték, fagyos ujjai közül kicsusszant egy fekete toll és gyászosan hullott a porhó tetejére...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Hétf. Aug. 04, 2008 1:29 pm

Sárkánygerinc

A Romlás Útján, majd letérve arról


A szél vadul tépte a prémet, fütyült a fák között, rémítő hangzavart keltve ezzel a környéken. Sötét ömlött a tájra, a jeges vihar miatt a Hold sem fénylett. A karavánút teljesen kihalt volt. Sehol egy teremtett lélek.

Kezei már kékké fagytak, arcát hólyagosra csípte a hideg, nadîr-i tél szele. De nem adta fel. Ment, küzdött, ha lassan is, de araszolt. Nem tudta, hová megy. Nem tudta, minek. Nem tudta, hogyan fogadják majd. Szívében düh égett, az hajtotta előre.

Pihenőhelyek. Milyen hívogató a melegük, már pusztán a látvány. De nem mehet be, nem állhat meg. Neki mennie kell. Nincs más választása. Hívja az otthona. De hogy nevezhet otthonnak egy olyan helyet, amit nem is ismer? Ahol nem járt, mióta emlékezete él? Aminek még a nyelvét sem ismeri? Otthona-e valóban ez a hely? Vagy csak egy lidérces álom megtestesülése, mely elméjében a düh hatására ébredt?

Úgy érezte, nem bírja tovább. Lehet, hogy a zord tél fog győzni? Kezei csontig fagytak, casquorja jegesen csengett a hátára kötve. Úgy döntött, letér a kereskedő útról, bevág az erdőbe, hátha a fák között nem olyan erős a szél. Bevágott a fák közé. Itt talán majd fel tud kapaszkodni a hegyre. Még meg sem gondolta, mit tesz, amikor bevetette magát a fenyvesbe.

Semmit nem látott. Farkasok dala kísérte útját. Félelem reszketett lelkében. A sötétben sárga szempárok villantak fel. Farkasok. Az időnként előbújó Hold sápadt fénye démonikus színezetet adott ezeknek a vérszomjas dögöknek. A casquorért nyúlt, de annak hidege megégette kezét. Érezte, alig áll a lábán. Fáradt volt. Nagyon álmos lett. A viharos szél elfújta a Hold elől a felhőket, csillagos és kegyetlenül hideg éjszakát okozva ezzel. Alig állt már a lábán. Szinte négykézláb ment.

Fényt pillantott meg a távolban. Házak fényei. Valamiféle falu lehetett. Tudta, ha addig eljut, megmenekült. Nehezen vitték előre ólomsúlyúvá nehezült lábai. Így ért el a fenyves széléhez. Dühe kialudt. Térdre rogyott. Kezét az életet mentő fények felé nyújtotta. Ez volt az utolsó kép. Összeesett. Teste élettelen zsákként terült el a finom porhóban. Egy fekete árny ereszkedett az élettelen test mellé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Hétf. Aug. 04, 2008 9:23 am

Nakhanis

A ház rejtekében


A szél őrült erővel tombolt. A hópelyhek extázisban táncoltak. Az ablakbal ült és nézte ezt a vad, őrült kergetőzést. Gondolatai azonban nem itt voltak. Nyílt az ajtó. A nehéz tölgynek jellegzetes hangja volt, neki ez sem tűnt fel. Mélyen magába temetkezett.

- Leányom...

Erre a hangra hirtelen megfordult. Hófehér haja, mely gyöngyvászonként ragyogott a gyertya fényénél, követte feje mozdulatát. Felállt a székről, és a férfihoz lépett.

- Apám....
- Gyere, üljünk le. Szót kívánok váltani veled.


Az asztalhoz vezette a lányt. Leültette, ő maga vele szemben ült. A nehéz tölgy szék nyiszogva adta meg magát, ahogy kihúzta. Leült és pár percig csendben ültek így. Aztán a férfi megtörte a csendet.

- Szótlan vagy mióta hazatértél. Ennyire megviseltek Masaaki szavai?

Masaaki-senpai megmondta neki, kitűnő harcos, rendkívüli fegyverforgató, de tudását soha nem tudja használni. Hiányzik belőle valami. Valami nagyon fontos. Nagyon sajnálja, de valami elvakította a látását, amikor azt hitte, hatalmas harcos lehet ebből a lányból, ki sok dicsőséget hoz még apja Házának.

- A sempainak igaza volt. Semmi keresnivalóm a Csorbatoronyban. Megtanított mindent, mostmár az én feladatom, hogy megtaláljam az utam.
- De akkor mégis mi bánt?
- Semmi...
- Ne tagadd, látom. Mióta visszajöttél, nem szóltál. Nem eszel, ki sem jössz innen.


Hosszas csend ereszkedett a szobára. Még a gyertya sercegését is lehetett hallani, oly erővel, mint megannyi lovas dübörgését. Az idegek pattanásik feszültek, amikor a lány megtörte a csendet.

- Én miért vagyok más, mint a többiek? Annyira kilógok a sorból... Mint egy hópárduc a farkasok között. Mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben velem. De nem tudtam, mi az. De tudom, hogy vannak olyanok, mint én. Láttam. De nem itt. Atyám, mondd el, mi az igazság?

A férfi nagyot sóhajtott. Benne volt a világ összes fájdalma. Titka kitudódott. Leánya mégsem ostoba. Sőt, okosabb, mint sejtette valaha is. A titok, mely öreg lelkét nyomja, olyan súlyos, hogy nem tudta, rábízhatja-e mindazt a tudást e fiatal lélek terheletlen szívére. Nem tudta, mi tévő legyen.

Végül elmondta. Mindent elmondott a nadîr-i havasoktól egészen eddig a napig. Részletesen, éjszakába nyúlóan. A vihar vadul tombolt, de nem vadabbul, mint az a vihar, ami a lány lelkében tombolt, ahogy egyre mélyebbre jutott az igazság mindenttudó erdejében. Érezte, megszakad a szíve. Amikor végzett az öreg a mesével, a lány arca megkeményedett, egy szót nem szólt. Sírás kerültgette, de ő sohasem sírt. Erőt vett magán, és csak ennyit mondott.

- Nem vagy az apám többé...

Felállt és elment. Senki nem tudja, hová. Magára öltötte prémjét, és távozott abból a házból, amelyben felnőtt. Soha többé nem látták Nakhanis-ban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Pént. Aug. 01, 2008 2:56 pm

Mîor Shil

A Harc


Sokan jöttek. Harcosok. A kolostor felbolydult. A harangok vészjósloan kongtak. A falu égett. Casquorok csillantak a fáklyák fényében. Teljes harci készültség. A gyerekek a főépületben gyűltek össze. Cho-nak is ott lett volna a helye. Ő volt az egyetlen nő Mîor Shil-ben. Gyermekkel egyenértékű volt. Ő azonban fittyet hányt minderre.

Felrohant a kilátóba. Elszörnyűlködött a látványtól. Több ezren vannak. A kolostor felé tartanak. A fáklyák fénye sápadt fényt adott arcának. Rémület csillant a szemébe. Nyelt egy nagyot és leiramodott az őrtoronyból. Elvegyült a kavarodásban. A főépülethez sietett.

Nem talált több casquort. Rémülten kapkodta a fejét. Végül a megpillantott még egyet, az utolsót, amit vélhetőleg a kapkodásban kiütöttek az állványból. Felkapta és az udvarra sietett. Ekkor az ellenség már a kapukat döngette. A hatalmas fakapu mindkét szárnya oly égtelenül zengett, mintha az ég akarna menten leszakadni. A tanítványok és mesterek szoros alakzatban várták a támadást. Elől a kardorgatók, mögöttük a lándzsások. A lány beállt mögéjük, lándzsáját előre szegve, megbontva ezzel az oly szabályos egységet.

A kapu úgy tűnt, nem enged. Ekkor tűz hullott alá az égből. Égő nyílvesszők. A kolostor lakói meghátráltak. Az egy egységként mozgó "harci szörny" kishíján eltaposta a lányt. A kapu végül engedett. A hatalmas faltörő kíváncsi kisgyermekként törte át a nehéz fakaput. Hangyákként özönlöttek be a harcosok. Harci kiáltásaik megtörték a kolostor csendjét. Hajukon szikrázott a fény.

Sikított a fém, ahogy a fémbe mart. A lány csak kétségbeesetten kapkodta a fejét. Társait sorra vágták le a barbárok. A casquor csak akkor lendült, ha közvetlen támadás fenyegette a lányt vagy a közelében lévő bajtársait. A kolostor udvarának különböző pontjain gyúltak fel a tüzek, ahogy leverték a fáklyákat a harc hevében. Hatalmas kavarodás és káosz alakult ki pillanatokon belül. Kemény küzdelem folyt az életért.

A barbárok csatakiálltásától és a kardok, lándzsák hangjától alig lehetett hallani valamit. Egy pillanatra nem figyelt. Csupán egy percre fordította el a fejét. Amikor visszanézett egy férfi állt előtte, bárdját a faja fölé emelve. Nem mozdult, pedig megölhette volna a lányt. Könnyű szerrel megtehette volna. Az jéggé dermedve várta a közelgő véget. Tudta, hogy meg fog halni. Innen nincs menekvés. A félelem teljesen megbénította. A jégkék szempárok egymásba fúródtak. A férfi leengedte a bárdot. Megszűnt Tér, Idő, Létezés. Mintha megállt volna körülöttük minden. Majd hirtelen elkiáltotta magát a férfi, dobhártyaszaggató erővel.

-Yhiiram net Nadross! Yhiiram net Nadross! (Egy Nador! Egy Nador!)

A lányt szíven ütötték a szavak. Ismerte a nyelvet. De nem értette a férfi szavait. Azonban még mielőtt bármit reagálhatott volna erre a közjátékra, a férfi üveges szemekkel újra a szemébe nézett.

- Gherem syam fernet... Assram...(Közülünk való...Áruló...)

Ajkai közül, az utolsó szó után vér buggyant ki. Holtan esett össze, mint a tanítvány is, aki megölte. A lány, mintha csak álomból ébredne, vad dühvel szúrta át a harcost, aki megölte megmentőjét. Ekkor vette csak észre, a támadók hozzá hasonlóak. Mind olyanok, mint ő maga. Ajkai megremegtek. A casquor nagyot csattanva esett ki a kezéből. Tenyerét szemlélte rémült tekintettel, mint aki nem tudja felfogni, mit tett.

Amikor újra felnézett, a bárd éppen lesúlytott. A harcos vad kiáltással tudatta, újabb áldozatot szedett. A lány szemét összeszorítva várta a halált. Megrettent, amikor egy kar fonódott a derekára. A harci üvöltés vége egy vérbe fulladt gurgulázás lett csupán, ahogy az ark a férfi tüdejébe mélyedt. A lendület erejével csapódott a bárd a köveknek, amikkel az udvart kirakták az építők. A láyn szinte repült, teste súlytalanul adta át magát az erőnek, amellyel az őt körülfogó kar elrántotta a lecsapó bárd elől.

A lendület, amivel elrántották, továbbvitte, egészen a fegyvertárig. Hatalmasat huppant, ahogy a kar bedobta. Mire feltápászkodott, hogy lássa, ki volt a megmentője, csak a becsapódó ajtót látta. A zár könyörtelenül kattant. Innen nincs menekvés. Behúzódott az ajtótól legtávolabb eső sarokba és olyan kicsire összekuporodott, amennyire csontjai csak engedték. Rettegett.

Az udvart és a kis melléképületet betöltötte a harc zaja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Pént. Aug. 01, 2008 12:10 pm

Mîor Shil

Udvar


Az udvart monoton mormolás töltötte be. Az imákat rebegő tanítványok kántálása, miközben keresték a tökéletes lelki békét és nyugalmat, hogy végül megtalálhassák azt a pontot, melyről nincs visszaút, melyet a Bölcsek a megvilágosodásnak neveznek, mely után életük gyökeresen megváltozik. Tökéletes harcossá válnak majd, kiket a hatalmas Napcsászár szolgálatába fognak állítani. Miért szükséges ez? Magam sem tudom.

Késő délután volt, a Nap már majdnem lebukott a hegyek mögött, arannyal teleszórva a kolostor udvarát és gyakorlóteret. Bársonyos fény szaladt végig a fényesre kopott botokon. A szél a lenyugvó nap miatt kezdett feltámadni. Belekapott a lány hajába, kontyából kilógó tincseit buja, vad táncra hívva ezzel. A por és a falevelek pördültek fordultak a lány és a fiú lába mellett. A Mester csendben figyelte a gyakorlótér széléről.

A botok pördültek majd vízszintesen megpihentek mind a fiú, mind a lány kezébe. Mélyen meghajoltak, majd védekező pozíciót vettek fel. Formagyakorlatokat végeztek. A lándzsa használatát gyakorolták. A lány fordult, a fiú ütött, a botok hangosat csattant, ahogy a fa a fához csapódott. A fordulás lendületével a lány előrántotta háta mögül a botot, de a fiú hárította a csípőjére irányított ütést. A védésből támadás lett, már lendült is a bot. A lány két kézzel tartotta feje fölött saját gyakorló eszközét, így is alig tudta megtartani az ütés erejét. A Mester nem szólt, csak csendben figyelt.

A fiú csak erre várt. Tudta, hogy a lány hibázni fog. Ez volt a gyenge pontja. Amint elcsúsztak egymáson a botok, a fiú máris levetette magát a földre és kisöpörte a lány alól annak lábait. A bot lendült a levegőben, a lány teste kissé nagyobb ívben, de követte annak útját. Mire földet ért a fiú már torkának szegezte az ártalmatlan fegyvert. Mindketten lihegtek a nem hosszú, de megerőltető gyakorlatsor után.

A lány felállt. A fiú elé állt, maga elé tartotta botját és tisztelete jeléül mélyen meghajolt. A fiú ugyanezt tette. Majd a Mester felé fordultak, botjukat függőlegesbe állítva befordították azt karjuk hátsó részére, és előtte is meghajoltak. A Mester mutatóujjait összeérintve követte példájukat.

- Tatsuya-chan, mára végeztünk.

Újabb hajlongások, immáron teste melé szorított karral, majd távozott.

- Cho-chan, veled beszédek akarok intézni. Járjunk egyet, nézd milyen szépen önti vörösét a tájra a Nap halódó fénye.

A lány mélyen meghajolt öreg mestere előtt.

- Igen, Masaaki-sempai.

Az ösvény a nagy szirthez vitt, ahová néha a lány is kiment, ha meditálni akart. A szirten állt egy meggyfa. Alatta álltak meg.

- Cho-chan. Látod a cseresznyéket? Ugye nem. - elmosolyodott, mintha kacagni akart volna, de csak öreges, mosoly mögé zárt kaccantásoknak hatott a dolog. - Aki nem ismeri ezt a fát, nem tudja, milyen édes gyümölcs lesz ezekből a virágokból. A virágok sem tudják ezt. Csak pompáznak és illatoznak. Nem is sejtik, mi vár rájuk.

Ahogy ezt kimondta az Öreg, egy csodálatos pillangó szállt az egyik virágra, amely leszakadt a súlyától. A pillangó rémülten felröppent, egészen a lány vállára. Ott szárnyait összecsukva megpihent. Ez újra melegséggel töltötte a Mester szívét, mely törődő mosolyt csalt az arcára.

- Az élet oly kegyetlen, és oly rövid ahhoz, hogy elfecséreljük. Persze a virágok is, amidőn eldobják szirmaikat, azt hiszik, beteljesítették sorsukat. Csak kevesen tudják közülük, hogy ez nem így van. A fa is tudja ezt. De van olyan virág, amelyik nem hisz neki. Ő haszontalan életet és, és ezáltal halála is haszontalan lesz. De aki elhiszi, hogy ő többre hivatott, végül gyümölccsé fejlődik, hogy tovább vigye őse, a fa életét. Ők mind magukba hordozzák azt, aki teremtette őket.

Az Öreg letépett egy virágot a fáról.

- Cho-chan, benned minden megvan, hogy gyümölcs legyél. De ehhez küzdened kell. El kell döntened, virágként akarsz semmivé lenni, vagy cseresznyeként élni tovább?

Egyik kezével felemelte a lány tenyerét, a másikkal beleejtette a cseresznyevirágot. A pillangó a lány válláról a tenyerére szállt, kíváncsian tapogatva a friss nedü esetleges forrását. A lány egy pillanatig elmélyülten nézte a virágot, majd felemelte a fejét.

- Masaaki-senpai, én...

Az Öreg már sehol nem volt. Lenn a völgyben megszólaltak a harangok. Veszélyt jeleztek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Pént. Aug. 01, 2008 10:05 am

Mîor Shil

Egy csendes hajnalon


A szél lágyan simította végig az arcát. Kellemes illatokat hozott felé. Mélyen szívta magába a friss kása és kenyér illatát. Lágy, aprócska mosoly bújt meg szája szegletében. Orra huncutul ficánkolt az ínycsiklandó illatok után. Éhes volt, a múlt esti étkeknek már nyoma sincs.
Erős, nehéz kezet érzett vállán. Nem merte kinyitni a szemeit. Tudta, mi fog következni. Tudta, ki az. A kéz felemelkedett válláról, ahogy várta. Az Öreg mellételepedett, lótusülésbe helyezkedett, kezeit meditációs pózba emelte, arcát a felkelő Nap fényében fürdette.

Így ültek csendben egy darabig.

- Valóban finom illatok. - jegyezte meg a lánynak, anélkül, hogy egy pillanatig is rápillantott volna. - Éhes vagy-e?

A lány nem tudta, mit mondjon. Azt sem tudta, megszólalhat-e. Ajkait összeszorította, koncentrált. Immár maga sem tudta, mire. A szél belekapott kimnójába, meglengette az ujjak szegélyét, majd kacagva továbbfutott. A vörös kimonó kiemelte a lány vonásait. Azért kapott éppen vöröset, mert ez felszínre hozza belőle az Én-t, a harcost.
Már szóra nyitotta volna száját, amikor hangokat hallott. Csoszogó hangok, a kimonó sustorgása, ahogy a földet súrolja. Újabb illat csapta meg az orrát.

- Tea, igyál.

Kinyitotta a szemét. Az Öreg mellett egy gyermek állt, kimonóban, kedves, tisztelettel telt mosollyal az arcán. A Mester kezében egy csésze tea remegett, amint felé nyújtotta. A víz fodrozódott, ahogy a lány lelke. Elvette a csészét, orrához emelte és mélyen beleszívott a forró gőzbe, melynek édes illata lelke mélyig hatóan eltöltötte. Belekortyolt a teába, majd sóhajtott egyet.

- Masaru-senpai. Sajnálom.... én...
- Ne magyarázkodj, Cho-chan. Még sokat kell tanulnod, hogy olyan legyél, mint a folyó, melynek árja mindent magával sodor, mégsem kell arra figyelnie, hogy a medrében maradjon, hiszen az az ő útja. Egyszer te is megtalálod az utad.
- De honnan...?
- Még kételkedsz. Még félsz. Amíg kétely lakik a szívedben, szemedet homály fedi majd, pediglen előtted a Fény. Csak látnod kell. Még meg kell tanulnod, hogyan töröld le szemedről a kétely homályát. Nagy harcos lehetsz, Cho-chan. Csak meg kell találnod a neked szánt utat, melyet utána vakon követhetsz.
- Ez az én végzetem?
A Mester felnevetett.
- Végzet... Mi is a végzet? Látod a Napot? Még fel sem kelt. Most születik. Est idején lebukik a hegyek mögött. Ahogy az a cseresznyefa, ott. Látod? Tavasszal virágba borul, nyáron terem, ősszel meghal. Ez a végzete? Korántsem. Létezik egyáltalán olyan, hogy végzet? Inkább a célt kell megtaláld. És az utad végén elégedett leszel, mert beteljesítetted azt, amire hivattad létezésed.


Cho nem értette az okfejtést. Cho sokmindent nem értett. Többek között azt sem, miért hívják Cho-nak? Csak annyit tudott, a szó pillangót jelent. Sóhatott. Újra belekortyolt a teájába, majd arcát a helyek felé fordította, hogy megfürödhessen a felkelő Nap első sugaraiban...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phibra
Érett
Érett
avatar

Hozzászólások száma : 54
Age : 37
Registration date : 2008. Jul. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Történetek   Csüt. Júl. 31, 2008 5:10 pm

Abyrnoss-i tölgyes, Nakhanis alatt

(Évekkel ezelőtt)


A lány éppen hazafelé tartott. Az erdő mutatta az utat a "faváros" felé, mégsem érezte az otthon szelét. Régóta jött már, hiszen messziről tartott ide. A "Kolostor" sziget eldugott rejtekén feküdt, több napi járóföldre innen. A nap fénye időnként megcsillant a hosszú, hófehér hajkoronán, mintha csak ezért küzdötték volna át magukat a sűrű lombon.

Egy dalt dúdolt. Maga sem tudta már, hogy mit. Igazából nem ismerte. Ösztönszerűen rezegtek a hangszálai. Palástja halkan susogott mögötte, nehogy még véletlenül is elnyomja a dalt. A lebegés közben előtűntek időnként quilljei. Tarisznyája, melyben a legfontosabbakat tartotta, finoman ütögette térdét.

Hirtelen neszre lett figyelmes. Megtorpant. Figyelt. Nem mozdult. Amikor újra hallotta a neszt, ledobta tarisznyáját az avarba, és fegyvert rántott. A quillek pengéjén huncutul játszottak a napsugarak. Megmerevedett, nem mozdult. Csak szemével követte a táj változásait.

A semmiből bukkant elő. A férfi fiatal volt még, akár ifjúnak is mondható, Phibra azonban megtanulta, hogy sohasem szabad alábecsülni az ellenséget. Quilljeivel maga előtt körözve várta a támadást, de a másik nem mozdult. Talán nem is akar semmit. Ekkor azonban az kardot rántott.

A lány nem ijedt meg egy pillanatra sem. Hátrálni kezdett, közelebb csalogatva a támadóját. Amikor az közelíteni kezdett, a quillek támadóan előre szegeződtek, de persze ez is csak álca volt. Az ifjú tapasztalatlan volt, ahogy azt Phibra sejtette. Könnyed mozdulattal rugta ki a másik kezéből a kardot, de a férfi volt a gyorsabb. Elszálló kardja után vetődött és elérte. Felállt, a hatalmas fegyvert ismét a lánynak szegezte.

Phibra egy elegáns szaltóval mögé került, majd szinte azonnal, ahogy leért, gerincen rugta a másikat, aki attól előrebukott és belezuhant a puha avarba, ami kényelmes takaróként tompította az ütést. Hirtelen pattant fel. A lánynak ideje sem volt gondolkozni. Éppen csak el tudott ugrani a felé lendülő kard elől. A quillek fürgén jártak a kezében.

A kard újra és újra lecsapott. Annyira mégsem kezdő az ifjú. A lány hárított, amíg tudott, de elég volt egyetlen hiba. Csak egy egészen aprócska... A tőrök messzire szálltak, a kard a lány torkának szegeződött. Így hátráltak. Egyre hátrébb és hátrébb. Egy hatalmas tölgy útját állta. Nekifeszítette hátát, majd lassan csúszott alá, miközben a kard szorítása egy pillanatra sem engedett. Szemében rémület csillant.

Az ifjú tőrt vett elő csizmájából, azzal kezdett neki a lány kívánatos, hófehér testének kibontásához. A szíjak halkat pattanva adták meg magukat a követelőző fegyver akaratának. Az ifjú eldobta a kardot. A mohóság eszét vette. Tépte, szaggatta a ruhát a kiszolgáltatott lányról, majd saját magáról. A jégkék szemekben könny csillant.

Elfordította a fejét. Bele sem tudott gondolni a szörnyűségbe, ami következni fog. A pór mocskos szájával érintette bőrét, csókolta hamvas nyakát, ajkait kereste, de ő minduntalan kitért előle. Rögvest hányni fog, úgy érezte. Valami idegen test forróságát érezte testének eddig érintetlen részén. Undorodott a gondolattól is.

Mintha ölelni szeretné a férfit, végigsimította annak testét. A mohóság komoly bűn, legfőképp azért, mert elveszi a férfiember eszét. A csizmája a lábán maradt. Nem érte el. Fel kellett emelnie a lábát. Nem tudta, mi tévő legyen. Ilyen pozícióban nem éri el, de a férfi sem fér hozzá. Döntött. Megemelte kissé jobb lábát. A másik csak erre a pillanatra várt.

Iszonyatos kín futott át a testén. Soha nem érzett fájdalom. Az egyesülés emilyen barbár módja nem éppen leányálom. Nem sokáig élvezhette azonban a másik. Amint belehatolt az almába, melybe férfi még nem harapott, hatalmas ütést érzett a hátán. Felnyögött, szemei elkerekedtek. Egy pillanattal később holtan hullott vissza a lányra. Hátából egy rövid tőr állt ki.

A lány maga sem tudta, hogyan is sikerült kimásznia alóla. Megalázottnak érezte magát. Meggyalázottnak. Patakokban folytak a könnyei. Palástját maga köré tekerve igyekezett haza. Tekintete üveges volt. Szíve dühvel telt.

Nakhanis

Senki nem merte megszólítani, pedig mindenki megnézte. Tudták, ki ő, és azt is tudták, mi történt. Nem kellett ehhez szó. Az emberek arcáról sugárzott a sajnálat és a szánalom.

A házba lépve nem köszöntött senkit. Egy szót sem szólt. Egyből a fürdőbe ment. Nem látták onnan kijönni, csak másnap reggel. Tiszta volt, akár a patyolat, ruhája friss, illatos. Leült egy székre, de nem szólt. Arcára furcsa jelek festve. A jelentésük: tisztátalan.

Amikor kérdezték, nem szólt. Nem evett, nem aludt. Nem beszélt. Hosszas hallgatás után is csak ennyit mondott:
-Mocskos vagyok. Ne érjetek hozzám, mert Titeket is bemocskollak..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kabata Norobu
Kaland Mester
Kaland Mester
avatar

Hozzászólások száma : 896
Age : 41
Státusz : Citrom Cápa Kultursperma Getyvarek
Registration date : 2008. Apr. 09.

Karakterinfo
Faj: Vampire KM Citrom Cápa

TémanyitásTárgy: Történetek   Kedd Júl. 15, 2008 9:06 pm

Ide jöhetnek a közjátékok, agymenések.

_________________
A tavasz Születés, a nyár az Élet, az ősz a Halál, a tél Eltemet. A nevem Őszi Vihar.

"Aki csekély bölcsességgel rendelkezik, bírálni fogja az időket. Ez szerencsétlenség alapja. Aki tapintatosan szól, hasznos lesz, amikor jó idők járnak és elkerüli a büntetést a nehéz időkben."
- Jamamoto Cunetomo -
Aljött az úr , és ítélkezik-1-2D10 és meghalsz, vazzeg.
H.R.K és a A.M.S.D.V.E oszlopos tagja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Történetek   

Vissza az elejére Go down
 
Történetek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hiroto Osumi
» Anime ajánló
» Naruto Irodalom Érettségi - Novellaíró verseny
» Hikari Ayame
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Live Role Play Games :: Fantasy :: Codex :: Krónikák-
Ugrás: